Tovább, tovább, tovább

2018. március 20.

Anna: A tavaszi kikeletben minden évben ott rejlik az új kezdet. Ezt a bűnbánattal teli böjtöt követő húsvéti örömünk csak felerősíti. Most azonban a családunkban még egy konkrét ok van, ami miatt nagy bennünk a várakozás. A legnagyobb gyerekünk érettségizik. Ti hogy éltétek meg ezt a sorsfordítónak tartott eseményt?

Andi: Nálunk a négy gyerek közül a három nagyobb egymást követő évben érettségizett, így a végére nagyon rutinossá váltam (nevet). Nem, az igazság az, hogy mindegyikkel ugyanúgy végigizgultuk az egészet. A teljes családot érintő eseményként éltük meg. Rám az érzelmi támogatás mellett az iskolai szervezési dolgokból is bőven hárult, így én is igazán elfáradtam. A legkisebb hatosztályos gimnáziumba jár még, így van egy pár év az újabb érettségiig.

Ildi: Most mi sem vagyunk családilag érintettek. A nagylányunk már lassan az egyetemen végez, a fiunk pedig még most kezdte a középiskolát. A lányunk – annak idején – élt az előrehozott érettségi lehetőségével nyelvből és a választott tantárgyból is, így kicsit elhúzódott ez a folyamat, hosszan izgalomban tartva minket. A végén azonban sokat számított neki, hogy tudta csökkenteni a megmérettetése terheit. Más egy érettségi, mint egy nyelvvizsga, vagy egy verseny. Ő is egészen másként állt hozzá, másként élte meg.

Andi: A fiúk aktív sportolók voltak az érettségi idején, a lányunk is számos versenyt megjárt, de az érettségitől tartottak, s nagyon szurkoltunk nekik mi is. Hiába tudtuk, hogy tanultak, hogy felkészültek, hogy ügyesek, valóban olyan vizsga, ami – a továbbtanulás miatt – sorsdöntő lehet. Ráadásul a harmadik gyerekünk magántanulóként végezte az utolsó évet, ezért az érettségi előtt is vizsgáznia kellett, így még izgalmasabban telt ez az időszak.

Anna: A fiunkra minden tantárgy most vár majd, úgyhogy mi az írásbeli majdnem minden napján érintve leszünk. Én még nem látok rajta komoly aggodalmat, de tény, hogy emlegeti, s folyamatosan készül, mert a pontok miatt fontos, hogy jól szerepeljen. De úgy érzem van benne egy belső igény is, hogy minél több valódi tudással álljon oda, ha már az „érettségét” mérik. Kicsit úgy éli meg, mint amikor tizennyolc éves lett. Ő akkor is hangsúlyozta, hogy nagykorúvá vált. Remélem ezt is pozitívan éli majd meg. Édesanyaként úgy érzem, az lenne a jó, ha lelkileg és érzelmileg is készen állna. Hogy ne nyomja agyon ez az egész vizsgáztatás, hanem egy jókor jött próbatétel legyen, ami megerősíti, felkészíti a további megmérettetésekre.

Ildi: Ez tanárként is komoly feladat. Nekem a munkámból adódóan az érettségi ideje nemcsak a gyerekeimhez kötődik. Minden évben ez a legmozgalmasabb időszak, hiszen középiskolában tanítok. Ilyenkor van a legtöbb szervezési feladat: az osztályozó konferencia, az érettségi, a délutáni tanítások beiktatása, a ballagás és a bankett. A tanév vége felé nagyon felpörögnek az események. Mindemellett ez a munkánk kiteljesedése. Ilyenkor mutatkozik meg a legjobban, hogy amit 4-5 éven keresztül csináltunk, az mennyire eredményes.

Anna: Nekem szokásom, hogy minden évben meghallgatom az érettségi tételeket magyarból. Figyelem a híreket, hogy mennyire találták nehéznek azt az évet a diákok, mint mondanak a pedagógusok, szakértők. Nem kell, hogy épp érintettek legyünk. Bár tény, hogy amikor a keresztlányom vizsgázott, jobban számon tartottam minden napot. Ebben az évben pedig sokszorosan kérjük majd az imákat!

Kérdések a továbbgondoláshoz: Hogyan emlékszik vissza az érettségijére (vagy a középfokú tanulmányait lezáró vizsgájára)? Mennyire tartja számon azóta ezt az eseményt? Hatással volt-e a további életére az érettségije?

Címkék