Tere-Fere

Hárman üljük körül az asztalt. Nők, feleségek és családanyák. Beszélgetünk. Sokszor csak elmesélve a saját történetünket, segítjük egymást tovább. Gondolatainkat közreadva, reméljük, sokan magukra ismernek, s „leülnek közénk”.

2012 februárjában ültünk össze először, s mire – 2014 januárjában – a világhálón is elérhetővé válnak gondolataink, a 100. beszélgetésünknél tartunk.

Eredetileg egy heti rádióműsorhoz készültek a felvételek, majd havi, későbbi negyedévi cikksorozatként is képviselni kezdték mindazt, amit nőként – mi hárman, Anna, Andi és Ildi – a világról gondolunk.

Találkozásaink alapja az őszinteség és a bizalom abban, hogy segíthetünk másoknak mindazzal, amiről – egymás közt – szót ejtünk.

Apák napja

2015. augusztus 12.

Anna: Bármiről is legyen szó, időről-időre belefoglaljuk mondandónkba a férjünket. Így akár a családi napirendnél, akár a sportolás témájánál, de még az anyák napjánál is emlegetjük az „apukákat”. Figyeljünk most csak rájuk, ebben a beszélgetésben foglalkozzunk csak velük! Mennyi időt töltenek nálatok a gyerekek csak az édesapjukkal?

Vallomás a művészetről

2015. március 03.

Anna: Nektek mit jelent a művészet? Valami egészen elvont, akár utolérhetetlen, távoli dolgot, vagy valami jóval kézzelfoghatóbbat?

Andi: Szerintem mindkettő lehet. Attól függ milyen területről beszélünk, mert lehet, hogy egy verssor kibogozhatatlan, egy kép pedig egyértelműen üzen. Sőt egyetlen művészeti ágban is utat járhat be az ember. Nekem például idő kellett míg megszoktam és megszerettem a liturgia énekeit. De most már, ha együtt énekelünk, érzem, ahogy emeli a lelkem! Pedig nem vagyunk művészek.

Kiscsalád, nagycsalád

2014. december 03.

Anna: Bármilyen témáról beszélgetünk is, a gyermekeinkről, családunkról mindig szó esik.

Andi: Mi a férjemmel nagyon készültünk arra, hogy egy család legyünk! Ma is örülök, hogy korán mentem férjhez és korán szültem. Az első gyermekünket alig két héttel az államvizsga után! Kis korkülönbséget szerettünk volna, hogy együtt nőjenek fel a testvérek. Az első kettő között 14 és fél hónap van. A harmadik 18 hónappal később született. Mindig volt két pelenkás. A férjemen kívül nem volt segítségem, s a pénzt is nagyon be kellett osztani, mégis nagyon szép időszak volt! Megvolt a varázsa ennek az egymásra utaltságnak.

Hastánc, tenisz, torna

2014. augusztus 05.

Anna: Hármunk közül Andi, te hozod a leggyakrabban (értsd: minden találkozásunkkor) szóba a sportot, köszönhetően a családotok sportszeretetének. Én legfeljebb a fiam edzésével kapcsolatban teszek említést ilyesmiről. Ildi, te pedig inkább a hétvégi kirándulásaitokról mesélsz.

Ildi: Nálunk is van ám családi sport! Mindenki szenvedélyes ping-pongozó. Amint kicsit jobb az idő, előhozzuk az asztalt és édesapáméknál az udvaron rendszeresen játszunk. Nyáron a sötétedés sem állít meg minket, a kerti lámpáknál folynak a meccsek.

Tavaszi megújulás

2014. április 05.

Anna: Jó, hogy már tavaszi napsütésben beszélgethetünk, s ha meg is rángattak minket a böjti szelek, azért érezhető a tavaszi megújulás. Ti mennyire igénylitek a változást?

Andi: Nálunk minden nap változást hoz. Egy idő után hozzászoktam ehhez, s megtanultam gyorsan alkalmazkodni.

Ildi: Lehet a korom miatt, de én már nem szeretnék nagy változást, főleg a mindennapok szintjén. Inkább a nyugalom hónapjait, éveit szeretném megélni. Úgy érzem, a változás betolakszik az életünkbe, s engem inkább megvisel. Azért tavasz idején én is érzem, hogy energikusabb leszek és az otthonunkba, a ruhatárunkba becsempészek egy-két újdonságot, ami frissességet, megújulást hoz.

Harcosok és királylányok

2014. február 06.
…királylányok
…királylányok

Anna: Február a farsangolás ideje. Gyakoribbak a bálok is. Ti mennyire örültök ennek?

Ildi: Túloznék, ha azt mondanám, hogy a farsangi időszak számomra bálokból áll. Van egy-két visszatérő, ahová elmegyünk. Az egyik az iskolánk alapítványi bálja. Ebben azt szeretem, hogy a kollegákkal, szülőkkel ilyenkor kötetlenebb formában találkozunk. Én szeretek kiöltözni, készülni ezekre az alkalmakra, szerintem nőként ez is fontos!

Andi: Mi a munkánkból adódóan sok báli meghívást kapunk. Van egy-kettő, ami nagyon tetszik, de inkább a társaság, a beszélgetés, ami vonz ezekben. Az elhúzódó vacsorákat, a hosszas tombolázást például nagyon nem szeretem. Mi tagadás, éjfél után már inkább haza kívánkozunk, nem a táncparkettre.

Öröm az életünkben

2013. december 29.

Anna: Nektek mi ad örömet az életben? Egy tevékenység, vagy egy személy…

Ildi: Ahogy növekszünk, ez folyamatosan változik, szerintem. Gyerekként még inkább tárgyakra vágyunk, olyasmire, ami addig nem adatott meg. Ez felnőve is megmarad annyiban, hogy amiből kevés van, arra jobban vágyunk. Én azt vettem észre magamon, hogy ez egyre inkább, a családdal eltöltött idő. A legboldogabb akkor vagyok, amikor felszabadultan, kötöttségektől mentesen, ráérősen együtt lehetünk. Persze nem a házimunka közös végzésére gondolok, bár, amióta elkerült a lányom, már sokszor az is öröm, ha a hazaérkezése után együtt készítünk egy salátát.  Közben beszélgetünk, töltekezünk egymás társaságából.

Az igazi ajándék

2013. november 22.

Anna: Közeledik a karácsony… Mennyire tartozik össze nálatok az ajándék és az ünnep?

Andi: Nagyon szeretek ajándékozni, válogatni, csomagolni, s főleg átadni a meglepetéseket! Amikor a legkisebbünk bontja a csomagot, olyan jó figyelni az arcát és látni az örömét! Vagy még amikor ki sem bontotta, jó látni, hogy már attól boldog, hogy az az övé! Örül, mert mindegy, hogy mit, de kapott!

Hidegen fújnak a szelek

2013. október 20.

Anna: A hűvössel együtt megérkezik a megfázás is. A gyerekeink is gyakrabban betegszenek meg. Ti mennyire vagytok betegesek?

Ildi: Idén januárban kificamodott a vállam egy szánkós borulásnál. Akkor három hétig otthon voltam, fél éven át kellett gyógytornára járnom. De kórházban csak a gyermekeim születésekor voltam.

Andi: Nekem egyre nagyobb gyakorisággal csípődik be a derekam. Nagyrészt tűrök, de most már ki kell vizsgáltatnom. Nehezen fogadom el, hogy lehet, hogy ez már mindig így lesz…

Anna: Ezek szerint nem könnyen adjátok meg magatokat a betegségeknek.