Anna: Számomra a nyár közepén ünnepelt Anna-nap az év egyik kitüntetett eseménye, mivel a lányok női ágon nálunk mind Annák. Így az édesanyámmal és a lányommal együtt ünneplem. Mindig van külön közös ideje, programja az „Annáknak” és természetesen köszöntenek minket a tágabb családban is. Mindig nagyon szerettem a nevem és ezt az összetartozás érzést is, ami ehhez társul, hiszen ezt a nevet a szép-nagymamámig tudjuk visszavezetni. Ti mennyire vagytok kibékülve a nevetekkel? Egyáltalán, hogyan kaptátok?

Anna: A tavaszi kikeletben minden évben ott rejlik az új kezdet. Ezt a bűnbánattal teli böjtöt követő húsvéti örömünk csak felerősíti. Most azonban a családunkban még egy konkrét ok van, ami miatt nagy bennünk a várakozás. A legnagyobb gyerekünk érettségizik. Ti hogy éltétek meg ezt a sorsfordítónak tartott eseményt?

Anna: Anyaként összefogjuk a családot a mindennapok és az ünnepek idején is. A gyermekeink, házastársunk, családtagjaink programja meghatározza a mi napirendünket is. Mindenki nekünk jelzi az igényét, ill. egyéni programját. A közös családi eseményeket ezért jóval nehezebb megszervezni, sokszor kell módosítani. Én a sorozatos újratervezésben, átszervezésben nagyon el tudok fáradni. Nektek van valami praktikátok, hogy hogy lehet ezt az állandó változást, ami a családra jellemző, jól kezelni?

Anna: Az ősz sok családban hoz változást. A továbbtanulással a nagyobb gyerekek távolabb kerülhetnek az otthonuktól. A felsőoktatásban egyre gyakoribb, hogy külföldön töltenek egy-egy szemesztert. Szülőként, ha korábban nem is, ekkor szembesülünk azzal, hogy el kell engednünk őket. Szerintem ez egy olyan folyamat, ami már a születésükkor elkezdődik. Én tudatosan arra törekszem, hogy az önállósodásukat elősegítsem. Ti hogyan élitek ezt meg?

Anna: Szokták mondani, hogy minden sikeres férfi mögött egy nő áll. Mi, természetesen, feleségként próbáljuk értelmezni ezt a mondatot. De gondolhatunk arra is, amikor testvérként  vagy édesanyaként támogatjuk a férfiakat. Ti mennyire érzitek a  házasságotokban igaznak ezt a mondást?

Andi: Sok szakmai elismerést kapott a férjem eddigi is, és egyre több olyan helyzet van, amikor fontos az ő véleménye. Ezeknek nagyon örülök, de ha felajánlanak neki egy-egy pozíciót, először az jut eszembe, hogy mennyi plusz feladatot jelent számára a szőlőbirtok és a család mellett, mert ez engem, minket is érint.

Anna: Mindannyiunk életében vannak olyan időszakok, amelyekre örömmel emlékszünk vissza, s csak a felidézésük is mosolyt csal az arcunkra. Nektek mik ezek?

Ildi: Azt gondolom a gyerekkorunkra, mindannyian örömmel gondolunk. Bennem ez boldog idill! Pedig átlagos családban, átlagos gyerekkorom volt, mégis, az hogy sokan és szeretettel vettek körül, máig nagyon megnyugtató. S az esküvő is egy nagyon szép mozzanat volt az életemben, de azt én egy pillanatként éltem meg, nem időszakként.

Anna: Az ünnepi készülődés közepette, fontos, hogy ne feledkezzünk meg azokról sem, akik nélkülözve várják a karácsonyt. Ti mennyire vagytok adakozók?

Andi: Szerintem az évnek nagyon fontos időszaka a karácsony. Akiben van egy kis lélek, biztosan gondol azokra is, akik nála nehezebb körülmények között élnek.

Ildi: Ilyenkor érzékenyebbé válunk arra, hogy vannak olyanok, akiknek még a legalapvetőbb dolgok sem adatnak meg ahhoz, hogy ünnepeljenek.

Anna: Női kerekasztalunk több mint négy és fél éve kezdődött. Akkor egy heti rádióműsor felvételére gyűltünk össze, s most - túl a 200. adáson - is beszélgetünk hétről-hétre. A Szemléletben harmadik éve olvashatóak gondolataink. Akkor indítottuk el ehhez kötődő honlapunkat, hogy ily’ módon is elérhetőek legyünk, s megismerhessük a minket hallgatók, olvasók gondolatait, témáinkhoz kötődő élményeit.

Ildi: Talán nem titok, hogy a rádiófelvételeknél mindig elmondod Anna, ha “jubileumi” adáshoz érünk. Szóltál az 50-nél, a 100-nál, akkor amikor a találkozásaink egyéves, kétéves stb. évfordulója volt. De engem mindig meglep, hogy már ennyi éve, ennyi alkalommal, ennyi témáról beszéltünk! Közben nem tűnik fel.

Anna: Vannak-e olyan visszatérő motívumok, amit figyelembe vesztek a nyár tervezésekor? Én mindig szabadon hagyom a június végét, mert úgy látom mindőnknek kell egy kis „átmeneti” idő, amíg kialakítjuk a szünidei családi ritmusunkat. Nálunk ez különösen izgalmas, mert a két kisebb gyermekünk még igényli a törődést és a figyelmet, miközben a férjem otthonról dolgozik.

Ildi: Nekem nagy könnyebbség, hogy pedagógusként a nyári szünetben nagyrészt szabad vagyok. Ezt várják a gyerekek – bármilyen nagyok – és én is. Az, hogy a férjem melyik évben, mennyit tud szabadságon lenni, már sokkal változóbb.

Anna: Időről-időre változik, hogy mi ragad magával leginkább a húsvéti örömben. Egészen más volt gyerekként megélni, s más mostanság, családanyaként, amikor a húsvét ünneplésekor a legfontosabb a gyerekek öröme. Leginkább azt szeretném, hogy elérje, megérintse őket a feltámadás hite! Nektek mi a legfontosabb a húsvétban?

Andi: Nekem a készülődés. Természetesen nem egyedül, hanem a családdal együtt. Ilyenkor mindenkinek megvan a maga szerepe. A fiúk elvonulnak verset írni, mi a lányommal pedig sorra készítjük a meglepetéseket. Ebben benne van a lakás dekoráció, a locsolkodásért járó tojás, a szépen megterített asztal, s persze az ételek is.