Terefere

Hárman üljük körül az asztalt. Nők, feleségek és családanyák. Beszélgetünk. Sokszor csak elmesélve a saját történetünket, segítjük egymást tovább. Gondolatainkat közreadva, reméljük, sokan magukra ismernek, s „leülnek közénk”.

2012 februárjában ültünk össze először, s mire – 2014 januárjában – a világhálón is elérhetővé válnak gondolataink, a 100. beszélgetésünknél tartunk.

Eredetileg egy heti rádióműsorhoz készültek a felvételek, majd havi, későbbi negyedévi cikksorozatként is képviselni kezdték mindazt, amit nőként – mi hárman, Anna, Andi és Ildi – a világról gondolunk.

Találkozásaink alapja az őszinteség és a bizalom abban, hogy segíthetünk másoknak mindazzal, amiről – egymás közt – szót ejtünk.

Korszakok és változások

2017. április 9. 18.46

Anna: Mindannyiunk életében vannak olyan időszakok, amelyekre örömmel emlékszünk vissza, s csak a felidézésük is mosolyt csal az arcunkra. Nektek mik ezek?

Ildi: Azt gondolom a gyerekkorunkra, mindannyian örömmel gondolunk. Bennem ez boldog idill! Pedig átlagos családban, átlagos gyerekkorom volt, mégis, az hogy sokan és szeretettel vettek körül, máig nagyon megnyugtató. S az esküvő is egy nagyon szép mozzanat volt az életemben, de azt én egy pillanatként éltem meg, nem időszakként.

Az adakozás öröme

2016. december 5. 19.40

Anna: Az ünnepi készülődés közepette, fontos, hogy ne feledkezzünk meg azokról sem, akik nélkülözve várják a karácsonyt. Ti mennyire vagytok adakozók?

Andi: Szerintem az évnek nagyon fontos időszaka a karácsony. Akiben van egy kis lélek, biztosan gondol azokra is, akik nála nehezebb körülmények között élnek.

Ildi: Ilyenkor érzékenyebbé válunk arra, hogy vannak olyanok, akiknek még a legalapvetőbb dolgok sem adatnak meg ahhoz, hogy ünnepeljenek.

Órákból napok, hetekből évek - a kerekasztal körül

2016. szeptember 14. 22.24

Anna: Női kerekasztalunk több mint négy és fél éve kezdődött. Akkor egy heti rádióműsor felvételére gyűltünk össze, s most - túl a 200. adáson - is beszélgetünk hétről-hétre. A Szemléletben harmadik éve olvashatóak gondolataink. Akkor indítottuk el ehhez kötődő honlapunkat, hogy ily’ módon is elérhetőek legyünk, s megismerhessük a minket hallgatók, olvasók gondolatait, témáinkhoz kötődő élményeit.

Ildi: Talán nem titok, hogy a rádiófelvételeknél mindig elmondod Anna, ha “jubileumi” adáshoz érünk. Szóltál az 50-nél, a 100-nál, akkor amikor a találkozásaink egyéves, kétéves stb. évfordulója volt. De engem mindig meglep, hogy már ennyi éve, ennyi alkalommal, ennyi témáról beszéltünk! Közben nem tűnik fel.

Végre itt a nyár!

2016. június 12. 15.45

Anna: Vannak-e olyan visszatérő motívumok, amit figyelembe vesztek a nyár tervezésekor? Én mindig szabadon hagyom a június végét, mert úgy látom mindőnknek kell egy kis „átmeneti” idő, amíg kialakítjuk a szünidei családi ritmusunkat. Nálunk ez különösen izgalmas, mert a két kisebb gyermekünk még igényli a törődést és a figyelmet, miközben a férjem otthonról dolgozik.

Ildi: Nekem nagy könnyebbség, hogy pedagógusként a nyári szünetben nagyrészt szabad vagyok. Ezt várják a gyerekek – bármilyen nagyok – és én is. Az, hogy a férjem melyik évben, mennyit tud szabadságon lenni, már sokkal változóbb.

Húsvétolás

2016. március 18. 20.00

Anna: Időről-időre változik, hogy mi ragad magával leginkább a húsvéti örömben. Egészen más volt gyerekként megélni, s más mostanság, családanyaként, amikor a húsvét ünneplésekor a legfontosabb a gyerekek öröme. Leginkább azt szeretném, hogy elérje, megérintse őket a feltámadás hite! Nektek mi a legfontosabb a húsvétban?

Andi: Nekem a készülődés. Természetesen nem egyedül, hanem a családdal együtt. Ilyenkor mindenkinek megvan a maga szerepe. A fiúk elvonulnak verset írni, mi a lányommal pedig sorra készítjük a meglepetéseket. Ebben benne van a lakás dekoráció, a locsolkodásért járó tojás, a szépen megterített asztal, s persze az ételek is.

Apák napja

2015. augusztus 12. 23.27

Anna: Bármiről is legyen szó, időről-időre belefoglaljuk mondandónkba a férjünket. Így akár a családi napirendnél, akár a sportolás témájánál, de még az anyák napjánál is emlegetjük az „apukákat”. Figyeljünk most csak rájuk, ebben a beszélgetésben foglalkozzunk csak velük! Mennyi időt töltenek nálatok a gyerekek csak az édesapjukkal?

Vallomás a művészetről

2015. március 3. 10.18

Anna: Nektek mit jelent a művészet? Valami egészen elvont, akár utolérhetetlen, távoli dolgot, vagy valami jóval kézzelfoghatóbbat?

Andi: Szerintem mindkettő lehet. Attól függ milyen területről beszélünk, mert lehet, hogy egy verssor kibogozhatatlan, egy kép pedig egyértelműen üzen. Sőt egyetlen művészeti ágban is utat járhat be az ember. Nekem például idő kellett míg megszoktam és megszerettem a liturgia énekeit. De most már, ha együtt énekelünk, érzem, ahogy emeli a lelkem! Pedig nem vagyunk művészek.

Kiscsalád, nagycsalád

2014. december 3. 13.44

Anna: Bármilyen témáról beszélgetünk is, a gyermekeinkről, családunkról mindig szó esik.

Andi: Mi a férjemmel nagyon készültünk arra, hogy egy család legyünk! Ma is örülök, hogy korán mentem férjhez és korán szültem. Az első gyermekünket alig két héttel az államvizsga után! Kis korkülönbséget szerettünk volna, hogy együtt nőjenek fel a testvérek. Az első kettő között 14 és fél hónap van. A harmadik 18 hónappal később született. Mindig volt két pelenkás. A férjemen kívül nem volt segítségem, s a pénzt is nagyon be kellett osztani, mégis nagyon szép időszak volt! Megvolt a varázsa ennek az egymásra utaltságnak.

Hastánc, tenisz, torna

2014. augusztus 5. 15.58

Anna: Hármunk közül Andi, te hozod a leggyakrabban (értsd: minden találkozásunkkor) szóba a sportot, köszönhetően a családotok sportszeretetének. Én legfeljebb a fiam edzésével kapcsolatban teszek említést ilyesmiről. Ildi, te pedig inkább a hétvégi kirándulásaitokról mesélsz.

Ildi: Nálunk is van ám családi sport! Mindenki szenvedélyes ping-pongozó. Amint kicsit jobb az idő, előhozzuk az asztalt és édesapáméknál az udvaron rendszeresen játszunk. Nyáron a sötétedés sem állít meg minket, a kerti lámpáknál folynak a meccsek.